Játsszuk azt, hogy verekszünk!

Ranschburg Jenő azt mondta:
"A világ megismerése egészen más módon zajlik a lányoknál és a fiúknál… És a kislányok ilyenkor beszélgetve ismerkednek a világgal, a fiúk meg ütközve… Ha hozzám elhoznak egy fiút, én mindig rápillantok a térdére és a combjára, azon legyen egy-két színes folt – nekem egy fiú akkor egészséges, ha ezeknek az ütközéseknek a nyomait magán hordozza. Valami furcsa módon álló helyzetben is el tud esni. Ütközik a másik fiúval és a tárgyakkal is, de ez nem igazán agresszió, persze az agresszió magját magában hordozza. Van valami fiús ebben az ütközésben, mint a világ megismerésének egy sajátosan férfias módjában. Miközben a lányok beszélnek."
Ranschburg Jenő: Felcserélt szerepek

Egy óvodai bunyó története elevenítette fel bennem ezeket a sorokat, és leginkább azért, mert annyira különböző reakciók érkeztek a történtekre. „Szólj az óvónőknek!”, „Beszélni kell a szülőkkel!”, Ez csak egy ártatlan bunyó, minden fiú ezt csinálja.” – hangzottak a különböző vélemények. De akkor mi is volt ez? Játékos verekedés vagy a másik bántalmazása? Talán végignézve is nehéz eldönteni, utólag meg aztán végképp.
Miért kell nagyon figyelnünk? Kutatások alapján már óvodáskorban felütheti a fejét a bántalmazás, bár ilyenkor még alacsonyabb a szerepek stabilitása, leginkább az, ki van az áldozat szerepében. Viszont mi van akkor, hogyha játékos verekedésről van szó? Mint amikor a kutyák egymást kergetve játszanak, játékból hol a támadó, hol a megtámadott szerepét véve fel. Így mindkettőt gyakorolhatják. Játékuk során a gyermekek is teremtenek arra lehetőséget, hogy gyakorolhassanak, és ez szükséges is, hiszen a társakkal való játék bármikor eredményezhet együttműködést, ugyanakkor konfliktust is.

Az óvodások viselkedésénél nehéz megkülönböztetni a bántalmazást az egymás közti veszekedésektől, csúfolódásoktól, csipkelődésektől, több életkori sajátosságuk miatt is

• Önközpontúság
  • Minden önmagukból indul ki, és önmagukba tér vissza. Akár ők okozták a problémát, akár a másik fél, mindig a saját nézőpontjukból beszélnek a problémáról, és leginkább a saját sérelmeiket fogják középpontba állítani.
• Viselkedés értékelése
  • Kezdetben a jó és a rossz megkülönböztetése sem megy egyedül, külső személyekre támaszkodnak, pl. szülőkre, óvónőkre, pedagógusokra. Saját viselkedésük értékelésére inkább csak 5-6 éves koruk után képesek, ritka az, hogyha felismerik, ők hibáztak.
• Élmények felidézése
  • Amit elmondanak, gyakran nem is valós dolgokon alapulnak, nem minden részletük valós, összezavarodik az ok és az okozat. Emlékeikben sok minden keveredik, a múlt, a jelen, és a jövő, az, ami megtörtént, és az is, ami nem.
• Vágyak késleltetése
  • Öt éves kor előtt hiába ajánlsz fel nekik alternatívákat, neki azonnal kell minden, amit meg lehet szerezni, amit meg lehet élni, észleltetni csak öt éves kortól tudják vágyaikat.
• Konfliktuskezelés
  • Míg az óvodai évek elején nagyon gyakran a pedagógushoz fordulnak segítségért, addig 4-5 éves kortól már nemcsak a pedagógushoz, hanem a társaikra is támaszkodnak, először még csak elmondják a bajukat, majd segítséget is kérnek, és a végén válnak képessé arra, hogy egyedül is meg tudjanak oldani egy konfliktust.
• Önkontroll
  • erősen érzelmi alapúak még, és a környezeti elvárásokat sem veszik figyelembe. Nem tudják számításba venni, hogy szabad-e hisztizni vagy sem, megteszik. De van remény, mert hat éves kortól egyre jobban kezelik indulataikat, leginkább felnőttek kérésére. Ez a viszonylag gyenge önkontroll megy keresztül nagy változáson az évek során.
• Szocializáció
  • A gyerekek az otthoni szűkebb környezetből az óvodába bekerülve tagjai lesznek egy új, sokkal tágabb közösségnek. Itt már mindenképpen meg kell tanulniuk együttműködni másokkal, be kell tudniuk illeszkedni ebbe a kapott közösségbe, meg kell tanulniuk kezelni az indulataikat, és osztozniuk kell számos dolgon. Ez a rengeteg dolog biztos nem megy mindenkinek egyformán könnyen. A gyerekek nagyon különféle tapasztalatokkal érkeznek, így reakcióik is nagy változatosságot mutat, és az a cél, hogy ezek az óvodai élet végére egy irányba tartsanak, és a gyerekek adekvátan tudjanak viselkedni a különböző társas helyzetekben (pl. iskola).
• Tévedj el!
  • Ha az okostelefonunk nálunk van, szinte lehetetlen eltévedni. Érdemes viszont néha kilépni a túlkontrollált életünkből, és vállalni egy ilyen meglepő helyzetet. Ebben az ismeretlen szituációban hagyatkozhatunk önmagunkra, újra megtapasztalhatjuk, hogyan tudunk megbirkózni az ismeretlennel, a bizonytalannal. Ilyenkor sokkal jobban figyelünk a környezetünkre, és olyan dolgokat is meglátunk, amit az ismerős környéken már észre sem veszünk.
• Szerezz magadnak időt!
  • Minden nap próbálj meg magadnak egy kis időt szerezni. Légy kreatív, keresd meg a kis hézagokat. Ha ez sikerült, semmi másra ne használd fel a megszerzett időt, csak magadra. Csinálj bármit, amiben örömödet leled, amivel feltöltődhetsz.

Mit tehetünk, ha tanácstalanok vagyunk, mert gyermekünk óvodai verekedésről mesél nekünk? Az események értékelésénél figyelembe vehetjük a fent leírt életkori sajátosságokat, és mérlegelhetjük ezek szerepét a történtek kapcsán. Megvan az esély arra, hogyha nem mi, szülők oldunk meg minden problémát, akkor gyerekeink saját tapasztalatokat szerezhetnek. Ezeknek köszönhetően csökken bennük a felnőtt megoldásaitól való függés. Ugyanakkor nem kell gyermekünket egyedül hagyni a problémával. Saját bizonytalanságunkat is csökkenthetjük azzal, hogyha egyeztetünk az óvónőkkel, ők mit látnak az esettel kapcsolatban, hogyan értékelik azokat, mit látnak, milyen tényezők játszanak szerepet, mit lehet tenni, stb., hiszen ők azok a felnőtt személyek, akik folyamatában látják az óvodai csoport dinamikáját. Későbbiekben fordulhatunk a szülőtársakhoz, felkereshetjük az óvoda pszichológusát is.
Mi, szülők mindig csak utólag értesülünk, ezért cselekedni is csak utólag tudunk, de így megvan a lehetőségünk arra, hogy átgondoljuk, és a legjobbnak tűnő reakciót válasszuk.

Forrás:

• Társas problémák és megoldásuk 3-7 évesek körében – feltárás és segítség

• Jessica Joelle Alexander, Iben Dissing Sandahl: Gyereknevelés dán módra – Hogyan neveljünk életrevaló és magabiztos gyereket?

• Ranschburg Jenő: Felcserélt szerepek

Készítette: Ujszászi Andrea

facebook.com/egyparcsalad