Félünk a sötétben

Félünk a sötétben.

Önismeret

2-3 éves kor körül kezdődik. Az óvodás korú gyermek árnyékként követi szüleit, mert nem mer este egyedül maradni a sötétben. Az iskolás nehezen alszik vissza, hogyha este felébred. Még a serdülők is bevallják, hogy nem érzik jól magukat egyedül a sötétben. És hát igen, ez még ránk, felnőttekre is igaz lehet.

Amikor az óvodás korú gyermekem először mondta, hogy fél a sötétben, bátorításként tőlem is elhangzott:

  • Láttál már szellemet? Nem, ugye? Mert nincsenek is szellemek.
  • Ha meglátod a szellemet, rögtön szólj, én pedig azonnal itt termek, és majd együtt elbeszélgetünk vele.
  • Ha jön a szellem, csak meg kell kérdezni tőle, mit szeretne, lehet, hogy valami jó dologra készül. Nem gondolod?

Nem gondolja. Az én bátorító mondataim semmit sem érnek neki. Azért nem használnak, mert ebben a korban még az érzelmek vezérlik őket, vagyis a félelme erősebb lesz az én logikusnak tűnő magyarázataimnál. A sötétben fekve, elalvásra várva már bármit bele tud képzelni egy árnyba, közben pedig még nem tudja stabilan elkülöníteni a valóságot a fantáziától.

Ranschburg ismét jól ragadta meg, mi játszódhat le a sötéttől való félelem során. A sötétség hatására nem látjuk a biztonságot adó környezetet, és ez a gyermek számára egyenesen olyan lehet, mintha eltűnt volna. Ezért is nyugodhat meg egy pillanat alatt, mikor újra meglátja szüleit, vagy ha felkapcsoljuk a lámpát. Velünk, felnőttekkel is így van ez. Tegye fel a kezét, aki szívesen megy le egy sötét pincébe, ahol nincsen világítás! Másfelől a sötétbe bármit bele tudunk látni, amit csak a fantáziánk elbír. És mindennek nagyon termékeny táptalajt ad az, hogy az egyik legfontosabb érzékszervünk, a látásunk esik ki, ami minden ember számára egy veszélyforrás. Ez elég okot ad arra, hogy eluralkodjon rajtunk a védtelenség, a kiszolgáltatottság érzete. Még a felnőttek is több természetfeletti magyarázatot tudnak elképzelni egy kis félhomály hatására, bizony a sötétség nálunk is fokozza az ijedtséget, beindítja a fantáziát, az irracionális gondolkodást.

Ezek alapján nem meglepő, hogy a sötétségtől való bizonyos fokú félelem általános dolog, és nem feltétlenül múlik el az iskoláskor kezdetével. Annak köszönhetően, hogy mi felnőttek már megküzdöttünk a sötétségtől való félelmünkkel, hasznos segítséget nyújthatunk gyermekünknek. Elfogadással, türelemmel és odafigyeléssel kialakítható egy olyan esti rutin, ami a gyermeknek elég biztonságot nyújt, és a szülő számára is tartható. Kislámpa, a szobában maradás, babaőr, védelmező plüss, mese, esti rituálé… Véget a megoldási lehetőségeknek csak a fantázia szabhat, ami így újra nekünk dolgozik.

Forrás:
Kopcsó Krisztina (2019): A gyermekkori sötéttől való félelem jellemzői és szülő által vezetett terápiája
Kopcsó Krisztina (2012): Félelem a sötéttől, A jelenség feltérképezése serdülők és fiatal felnőttek körében


Készítette: Ujszászi Andrea

facebook.com/csaladitarsalgo

Szakterületeink

Kollégáink

Wekerle rendelő

Írásaink

Vegye fel velünk a kapcsolatot!