Hogyan lépjünk ki a robotpilóta üzemmódból?

Hogyan lépjünk ki a robotpilóta üzemmódból?

Önismeret

Megvettem Chris Baréz-Brown Most élj!, Hogyan lépjünk ki a robotpilóta üzemmódból? című könyvét, mert már régóta szerettem volna foglalkozni azzal, hogyan tudok tudatosabb lenni a mindennapjaimban. Eltelnek a napok, a hetek, és hiába vagyok aktív, sokszor csak arra emlékszem, hogy elkezdtem valamit, majd befejeztem azt. Lefekvés előtt arra gondolok, hogy a holnapi napot végre teljesen kihasználom, megélem a pillanatait, ott leszek fejben is. Persze ez hiú ábránd. Most új célt tűztem. Csak fejlődni szeretnék ebben.

Találtam ehhez sok jó feladatot a könyvben. Ezeket most veletek is megosztom, hátha ti is kipróbálnátok közülük párat.

  • Kezdődjön 10 különleges perccel a nap!
    • Ébredés után töltsd a nap első 10 percét az ablakban, az ajtóban állva, és koncentrálj a körülötted lévő világra. A felhőkre, az erősödő napsugarakra, a növények mozgására, a madarak repülésére. Az új nap energiáival tölt fel. Magadba tudod szívni a reggel frissességét. Ébredés után nyitottak vagyunk minden új dologra, és ez a reggeli élmény a nap további részében is segítségünkre lehet.
  • Izgalom és hála
    • Amikor reggel felkelsz, írj le három olyan dolgot, amit nagyon vársz aznap. Este pedig lefekvés előtt írj le három olyan dolgot, amiért hálás vagy aznap. Így minden napot különlegessé, izgalmassá tehetünk, és nagyobb esélyünk lesz arra, hogy felismerjük a benne rejlő lehetőségeket.
  • Küzdj az amnézia ellen!
    • Rajzolj egy jelet valamelyik kézfejedre, egy jól látható helyre. Mindig, amikor meglátod, eszedbe fog jutni, hogy szeretnél kilépni a robotpilóta üzemmódból, így tudatosabbá válsz. Minél több napon keresztül használod, annál jobban fog rögzülni.
  • Spielzeug
    • A kifejezés arra a jelenségre utal, amikor az egyes tárgyaknak saját energiájuk van. Bizonyos tárgyak, leginkább a kedvenc tárgyaink, megkülönböztetett szerepet töltenek be, hiszen sajátos tartalmat kölcsönzünk nekik. Már csak az pozitív érzésekkel tölt el bennünket, hogyha megfoghatjuk kedvenc bögrénket, könyvünket, ha kedvenc ruhánkat vesszük fel. Ha odafigyelünk erre a jelenségre, a legkülönösebb helyzetekben, a leghétköznapibb tárgyak esetében is működhet, így pedig élőbbé válhat számunkra a körülöttünk lévő világ.
  • Csinálj valami újat!
    • Ha mindig a megszokott módon hajtjuk végre a napi feladatainkat, azzal nyerhetünk időt, mert már minden a jól bejáratott módon zajlik. Ugyanakkor minden automatikussá válik. Ezzel szemben, ha bevállalunk új dolgokat - pl. másik boltban vásárolunk be, ismeretlen zenét hallgatunk, tőlünk szokatlan ruhát veszünk fel - kizökkenhetünk a robotpilóta üzemmódból.
  • Állj meg, és csak figyelj!
    • Ha tudsz arra egy kis időt szánni, hogy megpihenj, és csak nézd a körülötted zajló eseményeket, az nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy tudatosabban éld a mindennapjaidat. A külső világ forgatagának megfigyelése is kizökkent az automatizmusból.
  • Urald te a káros szenvedélyeidet!
    • Sok olyan ember van, aki csak kávéval, finomított cukorral, esténként alkohollal tudja átvészelni a napokat. Ha elfáradunk, ahelyett, hogy megpihennénk egy kicsit, kávét iszunk, vagy cukros üdítőt, hogy gyorsan újra lendületbe kerüljünk. Esténként egy pohár borral oldjuk az egész napos feszültséget. Ha kiiktatjuk ezeket, helyettük pedig új megoldási módokat találunk, függő helyzetből saját tevékenységeink irányítójává válhatunk.
  • Tévedj el!
    • Ha az okostelefonunk nálunk van, szinte lehetetlen eltévedni. Érdemes viszont néha kilépni a túlkontrollált életünkből, és vállalni egy ilyen meglepő helyzetet. Ebben az ismeretlen szituációban hagyatkozhatunk önmagunkra, újra megtapasztalhatjuk, hogyan tudunk megbirkózni az ismeretlennel, a bizonytalannal. Ilyenkor sokkal jobban figyelünk a környezetünkre, és olyan dolgokat is meglátunk, amit az ismerős környéken már észre sem veszünk.
  • Szerezz magadnak időt!
    • Minden nap próbálj meg magadnak egy kis időt szerezni. Légy kreatív, keresd meg a kis hézagokat. Ha ez sikerült, semmi másra ne használd fel a megszerzett időt, csak magadra. Csinálj bármit, amiben örömödet leled, amivel feltöltődhetsz.

Mint minden tippet, ezeket is saját képünkre formálhatjuk. A könyvben pedig még több ötletet találhattok. Jó kísérletezést!


Forrás:

  • Chris Baréz-Brown: Most élj! Hogyan lépjünk ki a robotpilóta üzemmódból?, HVG Kiadó, Budapest, 2017.


Készítette: Ujszászi Andrea

facebook.com/egyparcsalad

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Megkönnyíti a keresést, ha röviden megadja, milyen témában van szüksége segítségre.
Segítünk megtalálni a megfelelő szakembert!


  • Language
  • +36-30-178-6668
  • info@egyparcsalad.hu
  • facebook.com/egyparcsalad
  • info@egyparcsalad.hu

Írásaink

Unokahatás: gyerekből lesz szülő, szülőből nagyszülő

Család

Unokahatás: gyerekből lesz szülő, szülőből nagyszülő

Nem is gondoltam volna, hogy ennyit lehet olvasni a nagyszülői szerepről. Valószínűleg nálam is az érvényesült, hogy a nagyszülők egyszer csak úgy vannak.

STRESSZ – Hogyan kezeljük?

Önismeret

STRESSZ – Hogyan kezeljük?

Arra, hogyan is hat a túlzott stressz, találtam egy nagyon jó példázatot. Képzeljünk a tűzhelyünkre egy fazekat, amibe egy békát rakunk. Ha az edénybe forró vizet öntünk, a béka

Párkapcsolati pingpongozás

Párban

Párkapcsolati pingpongozás

Összeveszünk a férjemmel. Én persze azt gondolom, nekem van igazam. Világosan látom, hogyan jutottunk el idáig. És azt is tudom, ott hibázott, hogy nem olyan volt a hangsúly...

Ősbizalommal az élet felé

Önismeret

Ősbizalommal az élet felé

Az anyák egy örök életre szóló ajándékkal tudják megajándékozni gyermeküket. Teszik ezt minden pillanattal, amikor odafordulnak gyermekükhöz, minden figyelemmel, gondoskodással, a szükségletek kielégítésével.

Mozaikcsalád – hátrányból siker

Család

Mozaikcsalád – hátrányból siker

Mamától hallottam, hogy a „kétféle gyerek” nem jó. Akkor még nem is létezett a kifejezés, hogy mozaikcsalád. Az mindenképpen igaz, hogy mindenki számára az a jó, hogyha a család, amiben él

Játsszuk azt, hogy verekszünk!

Család

Játsszuk azt, hogy verekszünk!

Ranschburg Jenő azt mondta: "A világ megismerése egészen más módon zajlik a lányoknál és a fiúknál… És a kislányok ilyenkor beszélgetve ismerkednek a világgal, a fiúk meg ütközve

Hogyan lépjünk ki a robotpilóta üzemmódból?

Önismeret

Hogyan lépjünk ki a robotpilóta üzemmódból?

Megvettem Chris Baréz-Brown Most élj!, Hogyan lépjünk ki a robotpilóta üzemmódból? című könyvét, mert már régóta szerettem volna foglalkozni azzal, hogyan tudok tudatosabb lenni a mindennapjaimban. Eltelnek a napok, a hetek, és hiába

Házassági játszmák

Párban

Házassági játszmák

Az én-üzenetek egy olyan közlés, amelyet saját magunkról osztunk meg a másik fél számára. Tartalmazza, a másik fél mely viselkedése váltotta ki. Valójában egy játszma állandó lépések sorozata, és ez azt is jelenti, hogy pontosan meghatározott, előre látható kimenetel felé halad.

A család támogató funkciói

Család

A család támogató funkciói

Caplan 9 pontban gyűjtötte össze, hogyan támogatja a család a tagjait. A család tagjaként részesülünk ezekből, ami persze visszafelé is igaz, mi is támogatásunkban részesítjük családtagjainkat. A család életének minden szakaszában más-más hangsúllyal érvényesülhetnek ezek a funkciók, de végig szerepet játszanak.

A nagy mumus: a hiszti

Család

A nagy mumus: a hiszti

Valószínűleg nincs olyan szülő, aki ne látta volna már más szülő gyermekét hisztizni. Akár még az is előfordulhat, hogy a saját gyermekénél is előfordult. :-) Persze az ilyen eset ritka, mint a fehér holló. Ha esetleg mégis arról van szó

A szerelem háromszög elmélete

Párban

A szerelem háromszög elmélete

Sternberg háromszög elmélete egy lehetőséget nyújt számunkra párkapcsolatunk értékelésére. A modell három összetevőre bontja a szerelem érzését. Az intimitás mutatja meg, milyen közelséget bír el a kapcsolatunk, mennyire kötődünk a

Betolakodók

Párban

„Betolakodók”

Számtalan dolog lehet, ami egy párkapcsolatban a két fél közé áll. Nagyon találó, ahogy Cloud és Townsend hívja ezeket, „a betolakodók”. „A betolakodók” nemcsak azok a személyek, akikkel az emberek megcsalják a párjukat. Olyan erők ezek, amik átjutnak a párt védő határvonalakon, és gyengítik a közöttük lévő kapcsolatot. Személyek és dolgok egyaránt lehetnek. A lista hosszú.

Az 5 szeretetnyelv

Család

Az 5 szeretetnyelv

Chapman úgy tartja, minden embernek van egy elsődleges szeretetnyelve. Ez az a mód, ahogyan a leginkább megérzi a felé irányuló szeretet. Van, akinek szavakra, van, akinek egy ölelésre, és van, akinek pedig a másik jelenlétére van szüksége ahhoz, hogy szeretet-tankja a maximumra töltődjön.

Én-üzenetek

Párban

Én-üzenetek

Az én-üzenetek egy olyan közlés, amelyet saját magunkról osztunk meg a másik fél számára. Tartalmazza, a másik fél mely viselkedése váltotta ki. Elmondja, milyen érzéseket keltett ez bennünk, hogyan éreztük magunkat a helyzet következtében. Ezen kívül az is megtudható belőle a másik számára, mit indított el bennünk mindez, milyen hatással lett ránk ez a viselkedés.

Családi legendáink

Önismeret

Családi legendáink

„A dédnagyapám nyert a lottón. Négytalálatos szelvénye volt. A kapott pénz jelentős volt, de sok volt a gyerek, így annyi jutott mindenkinek, hogy el tudtak indulni az életben. Amikor először hallottam erről, teljesen odáig voltam, hogy ilyen történhetett a mi családunkban. Mintha kiválasztottak lennénk. Egy idő után viszont azt is megértettem, hogy a családom a történetnek értelmet is adott. Egy családba csak egyszer érkezik ekkora

Félünk a sötétben

Önismeret

Félünk a sötétben

2-3 éves kor körül kezdődik. Az óvodás korú gyermek árnyékként követi szüleit, mert nem mer este egyedül maradni a sötétben. Az iskolás nehezen alszik vissza, hogyha este felébred. Még a serdülők is bevallják, hogy nem érzik jól magukat egyedül a sötétben. És hát igen, ez még ránk, felnőttekre is igaz lehet.

Gyakorlati tippek szülőknek, hogyan segíthetik gyermeküket sötétségtől való félelmük leküzdésében

Önismeret

Gyakorlati tippek a sötétségről

Összegyűjtöttem néhány olyan módszert, gyakorlatot, játékot, ami segítséget nyújthat nekünk, szülőknek abban, hogy minél hatékonyabban tudjuk támogatni gyermekünket a sötéttel való megbarátkozásban. Szerintem ezek a módszerek nagyon jó kiindulópontként szolgálhatnak, akár teljes egészében átvehetőek, vagy gyerekünkre, családunkra is szabhatóak.

Pszichológusaink

Időpontfoglalás minden szakemberünk esetén telefonon vagy e-mailben lehetséges.
Az elérhetőségek a szakember nevére kattintva, a részletes bemutatkozó lapon érhetőek el.
Mindenkinek egyéni árszabása van, a rendelő az árképzést nem befolyásolja.

Varga Zsófia

Pszichológus, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Pszichológus MSC

  • Gyásztanácsadó

  • Gyászcsoportvezető

  • Serdülő konzulens

Varga Zsófia pszichológus

Munkám során arra törekszem, hogy elfogadó és biztonságos légkört teremtsek, amelyben a nehéz és sokszor ambivalens érzéseket át lehet élni. Célom, hogy a meglévő erőforrásaikra építkezve segítsem a hozzám fordulók

Balla Györgyi

Pszichológus, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Pszichológus (kognitív és neuropszichológia szakirány) SZTE BTK

  • Autogén tréning gyakorlatvezető

  • Fejlesztő irodalomterapeuta jelölt

  • PhD hallgató BME Pszichológia Doktori Iskola

Balla Györgyi pszichológus

Carl Jung szerint jó segítővé akkor tud válni valaki, ha tudatában van saját sebeinek, azokat feltárja, és azok a segítő folyamat során akkor "aktiválódnak", amikor a segített sebei hasonlóak a segítőjéhez.

Kovács-Bölöni Anna

Pszichológus, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Pszichológus (klinikai pszichológia és gyermekpszichológia szakirány, BBTE)

  • Pszichopedagógus

  • Relaxációs és szimbólumterapeuta

Szakterület

Kovács-Bölöni Anna pszichológus

Testi-lelki-szellemi egészségünk alkotja a teljes egészséget, az EGÉSZet. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, ahhoz, hogy megtaláljuk helyünket a világban - a munkahelyünkön, a családban, a párunk mellett - és ahhoz, hogy megtaláljuk igazi önmagunkat, figyelnünk kell lelkünk karbantartására, “ápolására”.Néha nehéz, de valójában kellemes és szép munkával képesek vagyunk megőrizni, vagy visszanyerni lelkünk egészségét, erejét. Sok múlik ezen. Talán az egészségünk, a boldogságunk is.

Kiss Renáta

Pszichológus jelölt, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Szociológus SZTE-BTK

  • Viselkedéselemző KRE-BTK

  • Jogász PPKE-JÁK

  • Pszichológus jelölt (BME)
    kognitív- és neuropszichológia szakirány

  • Pszichodráma

  • Képzésben lévő mediátor

Kiss Renáta pszichológus jelölt

...őszintén elkötelezett vagyok amellett hogy segítsem a hozzám fordulókat saját erőforrásaik felismerésében

Mikó Gábor

Pszichológus jelölt, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Pedagógia bölcsész ELTE

  • Pszichológus jelölt (BME)

  • Pszichodráma

  • Képzésben lévő mediátor

Mikó Gábor pszichológus jelölt

...közös munka során figyelmet fordítok az egyéni szükségletekre, helyzetekre és célokra

Szőke-Gál Henrietta

Mediátor, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Szociálpedagógia

  • Szociális munkás

  • Párkapcsolati és életvezetési tanácsadás

  • Gyermek és ifjúsági coach

  • Mediátor

  • Képzésben lévő család rendszer terapeuta

Szőke-Gál Henrietta coach

20 éve a segítő szakmában dolgozom, hiszem, hogy mindig újra lehet kezdeni, újra lehet tervezni, a lehetőségeinket mi magunknak teremtjük, sokszor nehéz ezeket meglátni, de a képesség bennünk van, hogy megtaláljuk őket.

Benedekné Fodor Ágnes

Tanácsadó szakpszichológus, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Pszichológus (SZTE-BTK)
    "Gyermekkor és nevelés" és "Szociál- és szervezetpszichológia" szakirány

  • Tanácsadó szakpszichológus

  • Sorsanalitikus tanácsadó ELTE GYPI 2019

Szakterület

Benedekné Fodor Ágnes pszichológus

Hiszek a krízisek általi növekedésben, az emberi kapcsolatok megtartó erejében, a szavak megtalálása által az érzések megismerésében. Keressük együtt az egyensúlyt, az elakadások feloldását!

Oláh Edit

Családterápiás szakember Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Szociális munkás (BA)

  • Mentálhigiénés családtudományi és családterápiás szakember (MA)

  • Mediátor

  • Integrált szülő-csecsemő konzulens jelölt

Szakterület

Oláh Edit, mediátor, családterápiás szakember

Segítő szakemberként hiszem, hogy mindenkiben megvan a képesség a változásra és, hogy minden kilátástalannak tűnő helyzetből van kiút.

Tóth-Kéry Nikolett

Tanácsadó szakpszichológus, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Tanácsadó szakpszichológus

  • Képzésben lévő pár- és családterapeuta

  • Komplex integratív terapeuta-jelölt

Szakterület

Tóth-Kéry Nikolett pszichológus

Vallom, hogy mindenki magában hordozza a fejlődésre való képességet, és a megoldását annak a problémának, amellyel küzd, és amelyhez segítséget kér

Mészáros Nóra

Pszichológus, Budapest, 3. kerület, Óbuda


Végzettségek

  • Közgazdász (Budapesti Corvinus Egyetem)

  • Pszichológus (DE)
    Munka- és szervezetpszichológia specializáció

  • Tanácsadó szakpszichológus (ELTE)
    Krízistanácsadás specializáció

  • Coachképzés pszichológusoknak

Szakterület

  • Önismeret

  • Életszakasz-átmenetek

  • Krízistanácsadás

  • Karriertanácsadás

Mészáros Nóra pszichológus

Jó helyen jár, ha beszélgetni szeretne egy megoldandó helyzetről, avagy külső nézőpontot keres.

Csapi Flóra

Alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus Budapest, 3. kerület, Óbuda


Végzettségek

  • Pszichológus SZTE

  • Alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus

  • Autogén tréner

Szakterület

Csapi Flóra, alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus

Mint pszichológus abban hiszek, hogy bárki bármikor képes a fejlődésre, talán csak nem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Azt hiszem, én magam is úgy jelentkeztem a pszichológus képzésre, ahogy az emberek szoktak eljutni egy pszichológushoz.

Véh Dóra

Pszichológus Budapest, 3. kerület, Óbuda


Végzettségek

  • Pszichológus ELTE

  • Gyásztanácsadó

  • Képződő Mindfulness (MBSR) tanár

Szakterület

  • Gyász és veszteségek

  • Értelemkeresés, pozitív coaching

  • Életkezdési válság

  • Karriertanácsadás

  • Mindfulness, stresszkezelés

  • Szülővé válás, gyermeknevelés

  • Montessori pedagógia

Véh Dóra, pszichológus

ahogy Yalom is írja: pszichológusként olyan vagyok, mint egy idegenvezető, aki körbevezeti a pácienseket saját házuk termeiben

Dr. Urbán Liliána

Mediátor, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Jogász

  • Mediátor

  • Képzésben lévő pár- és családterapeuta

Dr. Urbán Liliána, mediátor, képzésben levő pár- és családterapeuta

Jogászi hátterem garancia arra, hogy a megállapodás megfelelő formába kerüljön

Siposné Virág Sára

Pszichológus, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Pszichológus Budapest (PPKE)
    Klinikai és egészségpszichológia szakirány

  • Pszichológiai lovas foglalkozás vezető

  • Lovasedző

Szakterület

Siposné Virág Sára pszichológus

Mint pszichológus küldetésemnek tartom, hogy lámpás legyek a hozzám fordulóknak életük egy-egy homályos vagy sötét útszakaszán. Ha együtt dolgozunk, kérdésekkel, szempontokkal, belső munkára hívó feladatokkal igyekszem megvilágítani az előtted álló utakat, hogy magabiztosabban léphess előre.

Bácsi András

Pszichoterapeuta jelölt, Online


Végzettségek

  • Pszichológia MSC SZTE-BTK

  • Komplex integratív terapeuta

  • Alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus

  • Pszichoterapeuta jelölt

Bácsi Anrdás pszichológus

Hosszú utat tettem meg, több másik diplomát is szereztem, mire álmom beteljesült és okl. pszichológus lettem. Szerencsés embernek érzem magam, mert olyan szakmám van, amit szívvel-lélekkel tudok csinálni.

Ujszászi Andrea

Addiktológiai szakpszichológus, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Pszichológus MSC KRE-BTK

  • Addiktológiai tanácsadó szakpszichológus

  • Képzésben lévő pár- és családterapeuta

  • Kognitív viselkedésterápiás konzultáns

Ujszászi Andrea pszichológus

Mint pszichológus abban hiszek, hogy bárki bármikor képes a fejlődésre, talán csak nem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Azt hiszem, én magam is úgy jelentkeztem a pszichológus képzésre, ahogy az emberek szoktak eljutni egy pszichológushoz.