Én-üzenetek

Én-üzenetek

Párban

Az én-üzenetek egy olyan közlés, amelyet saját magunkról osztunk meg a másik fél számára. Tartalmazza, a másik fél mely viselkedése váltotta ki. Elmondja, milyen érzéseket keltett ez bennünk, hogyan éreztük magunkat a helyzet következtében. Ezen kívül az is megtudható belőle a másik számára, mit indított el bennünk mindez, milyen hatással lett ránk ez a viselkedés.

Egy én-üzenet általában ebből a három részből áll össze. A három rész együttesen éri el hatékonyságát azáltal, hogy közben végig magunkról, saját érzéseinkről beszélünk . Nem a másikról mondunk el egy kritikát, nem hibáztatjuk őt a történtek miatt, csupán minél pontosabban beazonosítva elmondjuk számára, mi zajlott le bennünk az adott viselkedéssel kapcsolatban. Nem támadjuk a másikat , így nem is kell védekeznie. Az én-üzenet sokkal kevésbé vált ki ellenállást a másikból, ennek révén pedig sokkal nagyobb az esély arra, hogy meghallgatásra találjon. Legfőbb célja az lenne, hogy segítsen tisztázni a kiváltó eseményeket, lehetőséget adjon az érzelmek minél világosabb kifejezésére, és végeredményképp egy konstruktív megoldás kialakítására. Sőt! Az én-üzeneteket pozitív érzéseink kifejezésére is felhasználhatjuk. Ilyenkor a másik ember iránt érzett büszkeségünknek, megbecsülésünknek adhatunk hangot.

Te-üzenetek:

Sok ember, hogyha meghallja a „te”-t a mondatban, onnantól kezdve már csak az azt követő személyes támadásra koncentrál . Ez hasonló a „de” kötőszóhoz, aminél a hallgató úgy érzi, a kötőszó előtt elhangzottak jelentéktelenek ahhoz képest, ami utána következik. A te-üzenetek esetében a hallgató egy megítélést kap , ami azonnal ki is válthatja a feltétlen választ, erre védekezni kell. Az én-üzenetek esetében viszont a hallgató egy viselkedésről hall, így objektívebb tud maradni, és jobban el tudja dönteni, rá is vonatkozik-e. Érdemes odafigyelni, mert az is te-üzenet, amikor úgy indítunk, hogy saját érzésünkről fogunk beszélni, de a mondat második felében mégis a másikról fogalmazunk meg ítéletet (Úgy érzem, mindig azt várod el, én adjam be a derekamat).

Én-üzenet Te-üzenet
Úgy érzem, túlterhelődtem a gyerekek körüli dolgokban, és szükségem lenne segítségre. Soha nem segítesz a gyerekek körül!
Megalázónak érzem, hogyha mások jelenlétében lekezelően beszélnek velem. Utálom, hogyha úgy beszélsz velem, mintha a gyereked lennék.
Csalódott vagyok, hogyha az emberek megígérnek valamit, és nem tartják be. Becsaptál, mert megígérted, és nem tartottad be!
Úgy érzem, nem számít a véleményem, hogyha nem kérdezik meg, én mit gondolok. Megint egyedül döntöttél!
Úgy érzem, semmiben sem vagyok jó, hogyha valamiért kritizálnak, és olyankor csak szeretnék egyedül lenni. Te mindent tökéletesen teszel, és ezt érezteted is.

Menete:

  • Írjuk le a viselkedést: Amikor az történik,… Amikor azt látom,…
  • Fogalmazzuk meg érzéseinket:Úgy érzem magam,… Azt érzem, hogy…
  • Írjuk le, a viselkedés hogyan hat ránk konkrétan:

Az én-üzenetnél a folyamat szempontjából fontos:

  • a konfliktust okozó viselkedés leírása, a probléma beazonosítása
  • a kiváltott érzések megfogalmazása
  • a beszélőre gyakorolt hatás megjelenítése
  • a beszélő az érzéseiről beszél anélkül, hogy a másik személyt ítélné meg
  • a beszélő segítségként használja egy jelenlegi konfliktus megoldásában és/vagy jövőbeli konfliktusok megelőzésében
  • arról számol be, ami most történik, nem a múlt felhánytorgatása, ennek megfelelően a „mindig”, „soha” szavak révén történő általánosítás nem fér bele

Én-üzenet előnyei:

  • Vád, támadás, ítélkezés nélkül tudjuk kifejezni saját igényeinket, elvárásainkat, érzéseinket, aggodalmainkat, problémáinkat.
  • Mi magunk is jobb rálátást kaphatunk saját érzéseinkre, ahogy beszélünk azokról, illetve arról is biztosabb képet kaphatunk, milyen hatással vannak ránk a minket érő események.
  • Konstruktív módon tudunk visszajelzést adni mások számára, ezáltal jótékony hatást tudunk gyakorolni a vele való kapcsolatunkra.
  • Hozzájárulhat a nyitottabb, egészségesebb kapcsolatokhoz.

Bár csak saját szavainkat és tetteinket tudjuk irányítani, az én-üzenetek használata segíthet csökkenteni a félreértéseket, a védekezést, és azt a lehetőséget, hogy leértékeljük partnerünket vitás helyzet közben. Ha észrevesszük, hogy te-üzenetet adtunk, vagy készülünk adni, bátran fogalmazzuk át, ebben is gyakorlatot kell szerezni.

Forrás: okt.ektf.hu/data/szlahorek/

Kép: https://www.psychologytoday.com


Készítette: Ujszászi Andrea

facebook.com/egyparcsalad

Pszichológusok

Időpontfoglalás minden szakemberünk esetén telefonon vagy e-mailben lehetséges.
Az elérhetőségek a szakember nevére kattintva, a részletes bemutatkozó lapon érhetőek el.
Mindenkinek egyéni árszabása van, a rendelő az árképzést nem befolyásolja.

Varga Zsófia

Pszichológus, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Pszichológus MSC

  • Gyásztanácsadó

  • Gyászcsoportvezető

  • Serdülő konzulens

Varga Zsófia pszichológus

Munkám során arra törekszem, hogy elfogadó és biztonságos légkört teremtsek, amelyben a nehéz és sokszor ambivalens érzéseket át lehet élni. Célom, hogy a meglévő erőforrásaikra építkezve segítsem a hozzám fordulók

Balla Györgyi

Pszichológus, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Pszichológus (kognitív és neuropszichológia szakirány) SZTE BTK

  • Autogén tréning gyakorlatvezető

  • Fejlesztő irodalomterapeuta jelölt

  • PhD hallgató BME Pszichológia Doktori Iskola

Balla Györgyi pszichológus

Carl Jung szerint jó segítővé akkor tud válni valaki, ha tudatában van saját sebeinek, azokat feltárja, és azok a segítő folyamat során akkor "aktiválódnak", amikor a segített sebei hasonlóak a segítőjéhez.

Kovács-Bölöni Anna

Pszichológus, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Pszichológus (klinikai pszichológia és gyermekpszichológia szakirány, BBTE)

  • Pszichopedagógus

  • Relaxációs és szimbólumterapeuta

Szakterület

Kovács-Bölöni Anna pszichológus

Testi-lelki-szellemi egészségünk alkotja a teljes egészséget, az EGÉSZet. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, ahhoz, hogy megtaláljuk helyünket a világban - a munkahelyünkön, a családban, a párunk mellett - és ahhoz, hogy megtaláljuk igazi önmagunkat, figyelnünk kell lelkünk karbantartására, “ápolására”.Néha nehéz, de valójában kellemes és szép munkával képesek vagyunk megőrizni, vagy visszanyerni lelkünk egészségét, erejét. Sok múlik ezen. Talán az egészségünk, a boldogságunk is.

Kiss Renáta

Pszichológus jelölt, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Szociológus SZTE-BTK

  • Viselkedéselemző KRE-BTK

  • Jogász PPKE-JÁK

  • Pszichológus jelölt (BME)
    kognitív- és neuropszichológia szakirány

  • Pszichodráma

  • Képzésben lévő mediátor

Kiss Renáta pszichológus jelölt

...őszintén elkötelezett vagyok amellett hogy segítsem a hozzám fordulókat saját erőforrásaik felismerésében

Mikó Gábor

Pszichológus jelölt, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Pedagógia bölcsész ELTE

  • Pszichológus jelölt (BME)

  • Pszichodráma

  • Képzésben lévő mediátor

Mikó Gábor pszichológus jelölt

...közös munka során figyelmet fordítok az egyéni szükségletekre, helyzetekre és célokra

Benedekné Fodor Ágnes

Tanácsadó szakpszichológus, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Pszichológus (SZTE-BTK)
    "Gyermekkor és nevelés" és "Szociál- és szervezetpszichológia" szakirány

  • Tanácsadó szakpszichológus

  • Sorsanalitikus tanácsadó ELTE GYPI 2019

Szakterület

Benedekné Fodor Ágnes pszichológus

Hiszek a krízisek általi növekedésben, az emberi kapcsolatok megtartó erejében, a szavak megtalálása által az érzések megismerésében. Keressük együtt az egyensúlyt, az elakadások feloldását!

Tóth-Kéry Nikolett

Tanácsadó szakpszichológus, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Tanácsadó szakpszichológus

  • Képzésben lévő pár- és családterapeuta

  • Komplex integratív terapeuta-jelölt

Szakterület

Tóth-Kéry Nikolett pszichológus

Vallom, hogy mindenki magában hordozza a fejlődésre való képességet, és a megoldását annak a problémának, amellyel küzd, és amelyhez segítséget kér

Mészáros Nóra

Pszichológus, Budapest, 3. kerület, Óbuda


Végzettségek

  • Közgazdász (Budapesti Corvinus Egyetem)

  • Pszichológus (DE)
    Munka- és szervezetpszichológia specializáció

  • Tanácsadó szakpszichológus (ELTE)
    Krízistanácsadás specializáció

  • Coachképzés pszichológusoknak

Szakterület

  • Önismeret

  • Életszakasz-átmenetek

  • Krízistanácsadás

  • Karriertanácsadás

Mészáros Nóra pszichológus

Jó helyen jár, ha beszélgetni szeretne egy megoldandó helyzetről, avagy külső nézőpontot keres.

Csapi Flóra

Alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus Budapest, 3. kerület, Óbuda


Végzettségek

  • Pszichológus SZTE

  • Alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus

  • Autogén tréner

Szakterület

Csapi Flóra, alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus

Mint pszichológus abban hiszek, hogy bárki bármikor képes a fejlődésre, talán csak nem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Azt hiszem, én magam is úgy jelentkeztem a pszichológus képzésre, ahogy az emberek szoktak eljutni egy pszichológushoz.

Véh Dóra

Pszichológus Budapest, 3. kerület, Óbuda


Végzettségek

  • Pszichológus ELTE

  • Gyásztanácsadó

  • Képződő Mindfulness (MBSR) tanár

Szakterület

  • Gyász és veszteségek

  • Értelemkeresés, pozitív coaching

  • Életkezdési válság

  • Karriertanácsadás

  • Mindfulness, stresszkezelés

  • Szülővé válás, gyermeknevelés

  • Montessori pedagógia

Véh Dóra, pszichológus

ahogy Yalom is írja: pszichológusként olyan vagyok, mint egy idegenvezető, aki körbevezeti a pácienseket saját házuk termeiben

Bácsi András

Pszichoterapeuta jelölt, Online


Végzettségek

  • Pszichológia MSC SZTE-BTK

  • Komplex integratív terapeuta

  • Alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus

  • Pszichoterapeuta jelölt

Bácsi Anrdás pszichológus

Hosszú utat tettem meg, több másik diplomát is szereztem, mire álmom beteljesült és okl. pszichológus lettem. Szerencsés embernek érzem magam, mert olyan szakmám van, amit szívvel-lélekkel tudok csinálni.

Ujszászi Andrea

Addiktológiai szakpszichológus, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Pszichológus MSC KRE-BTK

  • Addiktológiai tanácsadó szakpszichológus

  • Képzésben lévő pár- és családterapeuta

  • Kognitív viselkedésterápiás konzultáns

Ujszászi Andrea pszichológus

Mint pszichológus abban hiszek, hogy bárki bármikor képes a fejlődésre, talán csak nem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Azt hiszem, én magam is úgy jelentkeztem a pszichológus képzésre, ahogy az emberek szoktak eljutni egy pszichológushoz.

Segítőink

Időpontfoglalás minden szakemberünk esetén telefonon vagy e-mailben lehetséges.
Az elérhetőségek a szakember nevére kattintva, a részletes bemutatkozó lapon érhetőek el.
Mindenkinek egyéni árszabása van, a rendelő az árképzést nem befolyásolja.

Szőke-Gál Henrietta

Mediátor, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Szociálpedagógia

  • Szociális munkás

  • Párkapcsolati és életvezetési tanácsadás

  • Gyermek és ifjúsági coach

  • Mediátor

  • Képzésben lévő család rendszer terapeuta

Szőke-Gál Henrietta coach

20 éve a segítő szakmában dolgozom, hiszem, hogy mindig újra lehet kezdeni, újra lehet tervezni, a lehetőségeinket mi magunknak teremtjük, sokszor nehéz ezeket meglátni, de a képesség bennünk van, hogy megtaláljuk őket.

Oláh Edit

Családterápiás szakember Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Szociális munkás (BA)

  • Mentálhigiénés családtudományi és családterápiás szakember (MA)

  • Mediátor

  • Integrált szülő-csecsemő konzulens jelölt

Szakterület

Oláh Edit, mediátor, családterápiás szakember

Segítő szakemberként hiszem, hogy mindenkiben megvan a képesség a változásra és, hogy minden kilátástalannak tűnő helyzetből van kiút.

Dr. Urbán Liliána

Mediátor, Budapest, 19. kerület, Wekerle


Végzettségek

  • Jogász

  • Mediátor

  • Képzésben lévő pár- és családterapeuta

Dr. Urbán Liliána, mediátor, képzésben levő pár- és családterapeuta

Jogászi hátterem garancia arra, hogy a megállapodás megfelelő formába kerüljön

Gyöngyösi Krisztina

Mentálhigiénés szakember, Budapest, 3. kerület, Óbuda


Végzettségek

  • KRE Mentálhigiénés segítő szakember

  • Megoldásfókuszú Coach és Teamcoach

  • Mediátor

  • Kapcsolódó Nevelés oktató

Gyöngyösi Krisztina mentálhigiénés szakember

Meghallgatlak és kísérlek. Segítek rendet rakni a gondolataidban és érzéseidben, jobban megérteni és megismerni magad, megtalálni és tisztábban látni a céljaidat, megfogalmazni az oda vezető lépéseket.

Janovics Judit

Családállító, párkapcsolati és egyéni tanácsadó
Budapest, 3. kerület, Óbuda


Végzettségek

  • Pedagógia (JATE)

  • Waldorftanár-képzés (ELTE, Bárczi Gyógyped.)

  • Párkapcsolati tanácsadás, coach (Mediációs Intézet)

  • Családállító képzés

Szakterület

  • Egyéni családállítás

  • Csoportos családállítás

  • Párkapcsolati tanácsadás

  • Konfliktuskezelés, problémamegoldás

Janovics Judit coach

...másoknak segíthessek megtalálni az önmagukban rejlő megoldást egy-egy problémára, élethelyzetre, elakadásra

Takács Péter Dániel

Mentálhigiénés szakember, Budapest, 3. kerület, Óbuda


Végzettségek

  • Mentálhigiénés szakember - DE Pszichológia Intézet

  • Licensed NLP master – NLP Intézet

  • Life&Business coach

  • MBCT képzés – Oxfordi Egyetem programja

  • Mérnök Msc - BME

Szakterület

  • Megfelelési kényszer

  • Határhúzás

  • Elakadások

  • Indulatkezelés

Takács Péter Dániel mentálhigiénés szakember

Hiszem, hogy mindenki képes tartósan változtatni az életén, és megfelelő segítséggel leteheti az évtizedek óta cipelt súlyokat.

Írásaink

Unokahatás: gyerekből lesz szülő, szülőből nagyszülő

Család

Unokahatás: gyerekből lesz szülő, szülőből nagyszülő

Nem is gondoltam volna, hogy ennyit lehet olvasni a nagyszülői szerepről. Valószínűleg nálam is az érvényesült, hogy a nagyszülők egyszer csak úgy vannak.

STRESSZ – Hogyan kezeljük?

Önismeret

STRESSZ – Hogyan kezeljük?

Arra, hogyan is hat a túlzott stressz, találtam egy nagyon jó példázatot. Képzeljünk a tűzhelyünkre egy fazekat, amibe egy békát rakunk. Ha az edénybe forró vizet öntünk, a béka

Párkapcsolati pingpongozás

Párban

Párkapcsolati pingpongozás

Összeveszünk a férjemmel. Én persze azt gondolom, nekem van igazam. Világosan látom, hogyan jutottunk el idáig. És azt is tudom, ott hibázott, hogy nem olyan volt a hangsúly...

Ősbizalommal az élet felé

Önismeret

Ősbizalommal az élet felé

Az anyák egy örök életre szóló ajándékkal tudják megajándékozni gyermeküket. Teszik ezt minden pillanattal, amikor odafordulnak gyermekükhöz, minden figyelemmel, gondoskodással, a szükségletek kielégítésével.

Mozaikcsalád – hátrányból siker

Család

Mozaikcsalád – hátrányból siker

Mamától hallottam, hogy a „kétféle gyerek” nem jó. Akkor még nem is létezett a kifejezés, hogy mozaikcsalád. Az mindenképpen igaz, hogy mindenki számára az a jó, hogyha a család, amiben él

Játsszuk azt, hogy verekszünk!

Család

Játsszuk azt, hogy verekszünk!

Ranschburg Jenő azt mondta: "A világ megismerése egészen más módon zajlik a lányoknál és a fiúknál… És a kislányok ilyenkor beszélgetve ismerkednek a világgal, a fiúk meg ütközve

Hogyan lépjünk ki a robotpilóta üzemmódból?

Önismeret

Hogyan lépjünk ki a robotpilóta üzemmódból?

Megvettem Chris Baréz-Brown Most élj!, Hogyan lépjünk ki a robotpilóta üzemmódból? című könyvét, mert már régóta szerettem volna foglalkozni azzal, hogyan tudok tudatosabb lenni a mindennapjaimban. Eltelnek a napok, a hetek, és hiába

Házassági játszmák

Párban

Házassági játszmák

Az én-üzenetek egy olyan közlés, amelyet saját magunkról osztunk meg a másik fél számára. Tartalmazza, a másik fél mely viselkedése váltotta ki. Valójában egy játszma állandó lépések sorozata, és ez azt is jelenti, hogy pontosan meghatározott, előre látható kimenetel felé halad.

A család támogató funkciói

Család

A család támogató funkciói

Caplan 9 pontban gyűjtötte össze, hogyan támogatja a család a tagjait. A család tagjaként részesülünk ezekből, ami persze visszafelé is igaz, mi is támogatásunkban részesítjük családtagjainkat. A család életének minden szakaszában más-más hangsúllyal érvényesülhetnek ezek a funkciók, de végig szerepet játszanak.

A nagy mumus: a hiszti

Család

A nagy mumus: a hiszti

Valószínűleg nincs olyan szülő, aki ne látta volna már más szülő gyermekét hisztizni. Akár még az is előfordulhat, hogy a saját gyermekénél is előfordult. :-) Persze az ilyen eset ritka, mint a fehér holló. Ha esetleg mégis arról van szó

A szerelem háromszög elmélete

Párban

A szerelem háromszög elmélete

Sternberg háromszög elmélete egy lehetőséget nyújt számunkra párkapcsolatunk értékelésére. A modell három összetevőre bontja a szerelem érzését. Az intimitás mutatja meg, milyen közelséget bír el a kapcsolatunk, mennyire kötődünk a

Betolakodók

Párban

„Betolakodók”

Számtalan dolog lehet, ami egy párkapcsolatban a két fél közé áll. Nagyon találó, ahogy Cloud és Townsend hívja ezeket, „a betolakodók”. „A betolakodók” nemcsak azok a személyek, akikkel az emberek megcsalják a párjukat. Olyan erők ezek, amik átjutnak a párt védő határvonalakon, és gyengítik a közöttük lévő kapcsolatot. Személyek és dolgok egyaránt lehetnek. A lista hosszú.

Az 5 szeretetnyelv

Család

Az 5 szeretetnyelv

Chapman úgy tartja, minden embernek van egy elsődleges szeretetnyelve. Ez az a mód, ahogyan a leginkább megérzi a felé irányuló szeretet. Van, akinek szavakra, van, akinek egy ölelésre, és van, akinek pedig a másik jelenlétére van szüksége ahhoz, hogy szeretet-tankja a maximumra töltődjön.

Én-üzenetek

Párban

Én-üzenetek

Az én-üzenetek egy olyan közlés, amelyet saját magunkról osztunk meg a másik fél számára. Tartalmazza, a másik fél mely viselkedése váltotta ki. Elmondja, milyen érzéseket keltett ez bennünk, hogyan éreztük magunkat a helyzet következtében. Ezen kívül az is megtudható belőle a másik számára, mit indított el bennünk mindez, milyen hatással lett ránk ez a viselkedés.

Családi legendáink

Önismeret

Családi legendáink

„A dédnagyapám nyert a lottón. Négytalálatos szelvénye volt. A kapott pénz jelentős volt, de sok volt a gyerek, így annyi jutott mindenkinek, hogy el tudtak indulni az életben. Amikor először hallottam erről, teljesen odáig voltam, hogy ilyen történhetett a mi családunkban. Mintha kiválasztottak lennénk. Egy idő után viszont azt is megértettem, hogy a családom a történetnek értelmet is adott. Egy családba csak egyszer érkezik ekkora

Félünk a sötétben

Önismeret

Félünk a sötétben

2-3 éves kor körül kezdődik. Az óvodás korú gyermek árnyékként követi szüleit, mert nem mer este egyedül maradni a sötétben. Az iskolás nehezen alszik vissza, hogyha este felébred. Még a serdülők is bevallják, hogy nem érzik jól magukat egyedül a sötétben. És hát igen, ez még ránk, felnőttekre is igaz lehet.

Gyakorlati tippek szülőknek, hogyan segíthetik gyermeküket sötétségtől való félelmük leküzdésében

Önismeret

Gyakorlati tippek a sötétségről

Összegyűjtöttem néhány olyan módszert, gyakorlatot, játékot, ami segítséget nyújthat nekünk, szülőknek abban, hogy minél hatékonyabban tudjuk támogatni gyermekünket a sötéttel való megbarátkozásban. Szerintem ezek a módszerek nagyon jó kiindulópontként szolgálhatnak, akár teljes egészében átvehetőek, vagy gyerekünkre, családunkra is szabhatóak.

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Megkönnyíti a keresést, ha röviden megadja, milyen témában van szüksége segítségre.
Segítünk megtalálni a megfelelő szakembert!